2013. november 30., szombat

Miniláz

Tudtad-e, hogy a brit tervező, Mary Quant nevéhez fűződik az első miniszoknya design? Volt

ugyan, aki Quant előtt is próbálkozott miniszoknya tervekkel, többek között például André

Courreges, sőt a miniszoknya mindig is létezett a világdivat történetében, a 19. században az

örömlányok kedvelt viselte volt.
Courreges

Mary Quant


Hogyan és miért vált a miniszoknya minden idők egyik legkedveltebb női ruhaarabjává?

Tudtad-e, hogy az 1950-es, 60-as évekig hasonlóan öltöztek a különböző korú nők, a

60-as évek azonban a divat világában is forradalmasították a merészséget és az egyéni

szabadságot. A miniszoknya remekül szimbolizálta mindazt, amire vágytak a fiatal nők,

vagyis a szabadságot minden téren. A mai felfogás szerint is megmaradt a miniszoknyának ez

a szimbolikus jelentése: szabad, fiatal, szexi nő vagyok.



Mary Quant tehát piacra dobta első miniszoknya-kollekcióját, megtartotta első

divatbemutatóját, ami hatalmas port kavart London szerte. Az idősebb, konzervatívabb

emberek körében felháborodást váltott ki, míg a fiatalok rajongással fogadták.

Nem sokkal később az egész világon tombolt a miniláz, de a miniszoknya világszintű

elterjedésében nagy szerepet játszott a kor leghíresebb topmodellje, Twiggy, a nádszálvékony,

fiús topmodell.
Mary Quant



Twiggy


Twiggy után sok híresség jelent meg miniszoknyában például Jackie Kennedy, vagy Audrey

Hepburn is. A kurta szoknya manapság is népszerű viselet a celebek körében is.

Mary Quant kollekcióiban lehetett kapni simát vagy pliszírozottat, trapéz alakút, feketét vagy

élénk színűt és a falatnyi ruhadarab azóta is sok divattervező fantáziáját mozgatta meg, Paco

Rabanne például alumíniumlemezekből készített miniszoknya kollekciót a hatvanas évek

közepén.
Audrey
Paco Rabanne

A Süel-t is megihlette az örökzöld miniláz és persze sokan kerestétek is a kötött szoknyákat.

Így az idei kollekciónkat különböző fazonú és színű szoknyákkal bővítettük. Mindezzel kicsit

a hatvanas évek divatját is szerettük volna megidézni.

Süel (Ági)
Süel (Vera)

Az élénk színű kötött miniszoknyáinkat fekete harisnyával és garbóval is viselhetitek, de az A

vonalú szoknyáink nagyon jól mutatnak blúzzal és zakóval is. Kedvencünk a melír fonalból

készült szoknya-körsál kombináció, ami egy lapos bőrcsizmával nagyon fiatalos viselet.
Süel (Fruzsi)
Süel (Vera)



Süel (Zsófi)

Tudtad-e, hogy a miniszoknyának saját világnapja is van, mégpedig március 24-én?

Szerencsére azonban nem kell tavaszig sem lemondanunk a szoknya viseletéről, hiszen vastag


 harisnyával, leggings-zel, hosszú csizmával télen is viselhetjük ezt a fiatalos ruhadarabot.

Süel (Zsuzsi)

Az izgalmas összefoglalót köszönjük Trendspioneer-nek, akivel együtt forgattuk a miniszoknyás videónkat. Nézzétek meg ti is:








2013. november 12., kedd

Forgatások kulissza... Hogy készült nálunk a Shopping Királynők vagy éppen a "Hogyan legyek jó nő?"




 Az utóbbi két hétben rengeteg forgatás volt nálunk, mondhatjuk, hogy mind a kettő budapesti Süel márkaboltot ellepték a kamerák és persze sokan kérdeztétek, hogy pontosan mi is történik ilyenkor...

Hétfőn , kedden mostanában az a programunk, hogy az Árkádban várjuk a Shopping Királynők csapatát és a legújabb trendi játékost, aki rengeteg bolt és termék közül válogatva próbál megfelelni Lakatos Márk és a többi szereplő elvárásainak.
Általában nagyon nehéz a választás és mi próbálunk segíteni, de a döntés soha nem a mienk, vagy a stylistoké, hanem magáé a versenyzőé. Tehát hiába kérdezitek tőlem, hogy miért a zöld vagy a piros ruhát választotta az adott szereplő. Sokszor nem is tudjuk pontosan, hogy mi a heti feladat vagy éppen azt, hogy milyen elképzelés van a játékos fejében. Nem olyan egyszerű 3 óra alatt tökéletes szettet kreálni úgy, hogy még a sminked és a hajad is beleférjen a keretbe. Sokszor tényleg el kell rohanniuk az üzletből és így előfordul, hogy mégsem annyira átgondolt a döntés... Mindenesetre mi nagyon élvezzük a műsort és azt is, hogy aki hozzánk betér az szinte mindig vásárol :).

Nemcsak profi, hanem amatőr forgatásunk is volt a héten. Egy izgalmas Süel videót vettünk fel a Fashion Streeten, amit eddig még azért nem láttatok mert sajnos technikai problémák merültek fel és az is előfordulhat, hogy újra kell forgatnunk a szuper videónkat:( . Nagyon-nagyon szomorú vagyok mert annyira csinos volt az összes szereplőnk. Mindenki saját magának válogatta össze a szetteket, így nagyon különböző variációk születtek.
Azt már láttátok, hogy a főszereplők az új Süel szoknyák voltak és persze a kiegészítőket is a Süelben kell keresni:).
Süel- Fashion Street
 Az előző hetet a Hogyan legyek jó nő? forgatásával zártuk, ahol Takács Nóra pörgött-forgott a Fashion Streeten. Imádta a különleges kötött ruhákat és jó párat fel is próbált a kamerák előtt. Készültek fotók "Süelben" a saját blogbejegyzéséhez és a Fashion Street marketing csapatának köszönhetően werk képeket is kaptunk. Itt nem sok dolgunk volt azon kívül, hogy segítettünk Nórinak megtalálni a számára megfelelő darabokat mert a csapat nagyon profi és pikk-pakk elkészültünk a Süelt bemutató filmmel.
November 18-tól Nóra Süelben...:)



Hogyan legyek jó nő?






2013. október 24., csütörtök

Inspiráltok minket!

Kár, hogy nem rövidebb… Kár, hogy nincs sötétebb színben…

Néha hallunk tőletek ilyeneket, miközben próbáltok egy-egy Süel ruhát. De ugye tudjátok, hogy mi nem ismerünk lehetetlent? Kértetek már tőlünk egy újabb színt, például kicsit sötétebb türkizt vagy kicsit élénkebb pirosat, és mi mindig nagy örömmel vesszük ezeket a kéréseket. A beteljesült kívánságokra Trend Spioneer is felfigyelt és összegyűjtötte nekem egy kupacba az idei legjobbakat. Íme...
Előfordult, hogy egy rövidebb vagy épp egy hosszabb szabásút kerestetek egy Süel kötöttségből. A nyári hosszú csipkeruhából és a ’Pretty Woman’ ruhából is sokan rövidet szerettetek volna, így mi el is készítettük mindkét fazon mini változatát is. 



Amikor próbáltátok a V dekoltázsú, klasszikus fazonú miniruhánkat, sokan azzal szembesültetek, hogy a ruha pántja túl hosszú, ezért mi máris átalakítottuk azt, hogy jobban kövesse a test vonalát és így tökéletes viselet legyen.

A színes, csíkos passzéjú ruha mintájának megfelelően a ti kérésetek alapján nemrég készült pulcsi is. 


Legutóbb pedig a szürke árnyalataival is eljátszadoztunk, hiszen hiányoltátok a szürkét a sok szín mellett.


És zárásnak még egy utolsó kérés, ugyan nem tőletek de egy fontos eseményre... Az ÁRKÁD Divatnapokra készültek a következő színvariációk a szervezőkkel közösen brainstormingolva az "Univerzum" témakörhöz.


Ugyan nagyon büszkék vagyunk a Süel kollekcióink sokoldalúságára mind a fazonokat mind a színpalettát illetően, folyamatosan nyitottak vagyunk az új igényekre. Szóval a lényeg, hogy szóljatok bátran, ha konkrét elképzelésetek, kívánságotok van. Mi továbbra is igyekszünk mindet teljesíteni! 

Inspiráljatok minket!







2013. október 19., szombat

Újabb fotózás Horváth Évával

Elkapott minket is a fekete - fehér őrület és persze szerettem volna egy ütős fotósorozatot készíteni Évával ebben a témában...
Kerestük az inspiráló képeket, nagyban bújtuk az izgalmasabbnál izgalmasabb editoriálokat, de valahogy nem állt össze a kép. Ettől függetlenül megmutatom a két gondolatébresztő kedvencemet a témában. A "rongybaba" beállításokkal operáló Vogue anyagot, illetve a High Contrast Magazin egyik idei össeállítását, ahol egy egyszerű effekttel teszik izgalmasabbá a képeket.

VogueUK

High Contrast Fashion Magazine
Addig , addig gondolkodtunk, hogy milyen ruhákat milyen stílusban rakjunk össze, amíg rájöttünk, hogy  egy Süel sorozatba muszáj színt vinnünk mert különben nem "süeles".
Így az idei téli kedvencemet a pinket álmodtuk bele az anyagba, először csak a smink és a körmök erejéig.
Évának marcell hullámmal kombinált, kicsit '20as éveket idéző frizurát képzeltünk el, vizeshatású fénylő fekete szemmel, na meg pink szájjal.

Süel moodboard privát

Közben készültek az új kötött modellek az imádott fukszia színben és engem hirtelen megszállt az ihlet, hogy hagyjuk inkább a fekete- fehéret, mert van ami még sokkal jobban tetszik :)).
Hát így alakul egy fotózás percről- percre és született meg a diszkó királynő...

Még külön az Árkád divatbemutatóra készültek olyan színvariációink egyes ruhákból, amelyek a bemutató "univerzum" témájához jól kapcsolódtak és most bedobtam őket a fotózásra. Kék - pink, ez lett az új irány.
Kicsit megvariáltuk a hajat és inkább egy göndör diszkókirálylányt varázsoltunk Évából.


Süel moodboard privát 2
A sminket ismét Zimány Mártinak köszönhetjük (nagyon ütős ez a MAC pink!) a haj pedig maradt az én feladatom...rutinos "hajsütő kezelőként" természetesen jól meg is égettem magam, de semmi vész mentünk tovább a fotózásra.

Összeöltöztünk:)

15 évvel ezelőtt az első profi fotóimat Benkő Sándor készítette és most ismét itt voltunk, csak most a kamera másik oldalán álltam. Meg kell hagynunk azóta még profibb lett minden és a géptől, amivel Sanyi dolgozott leesett az állunk... a végeredményen is láthatjátok mennyire szuper éles, szuper tökéletes minden. 

Éva profi úgyhogy a fehér háttér előtt gyorsan pörögtek a szettek, de ezután jött még az igazi izgalom a retus munka és az effektek hozzáadása...

Nagyon jó volt a csapat mert egy-két mondatban összefoglaltam az elképzelést és máris értettük egymást. Mikor visszamentem pár nappal később, hogy együtt végezzük el a végső simításokat, már készen is volt minden. Két képen változtattunk, hogy jobban illeszkedjenek a többihez, utána pedig rohantam is el a cd-vel, hogy megmutassam nektek!

Hogy tetszik a végeredmény?


2013. szeptember 25., szerda


Manolo Blahnik, Gucci, Charlotte Olympia, Christian Louboutin, Chanel, Valentino, Yves Saint Laurent, Prada, Giuseppe Zanotti, Burberry, Tabitha Simmons, Jimmy Choo és még sorolhatnánk. Mind mind a nemzetközi cipőtrendek nagyágyúi, akik évről évre diktálják a női cipődivatot. A megfizethetőbb, de még mindig drágább kategória, a Kate Spade, a Tommy Hilfiger, a Topshop, a J.Crew, a Calvin Klein és újabban a Michael Kors.
Magyarországon ugyan még gyerekcipőben jár a cipőtervezés, de azért ismerünk nagyon egyedi hazai tervezésű lábbeliket, mint például a rekavago.
 

Sokszor látjuk, hogy a nagyok által piacra dobott design-t koppintják az utca embere  számára is elérhető kínálatot nyújtó üzletek és bizony olyan is előfordul, hogy a ’másolat’ szebb lesz vagy legalábbis hordhatóbb. A 795 eurót kóstáló 14 centis sarkú Charlotte Olympia versus Mango.
 
Nos, ebben az összefoglalóban az idei szezon hordható és a magyar nők számára megfizethető cipőkínálatát vettük szemügyre. Jó néhány üzletben körülnéztünk (Vagabond, Buffalo, Gap, Zara, Mango, Berskha, Stradivarius, Hennes und Mauritz, Deichmann és Humanic) és azt láttuk, hogy egymással párhuzamosan két ellentétes trend képviselteti magát szinte minden márkánál: egy szupernőies vonal és egy kimondottan fiús.
Ami az anyagokat illeti, a velúr, ami minden ősszel megjelenik, idén különösen közkedvelt a cipőkollekciókban. A különböző anyagok keveredése is erőteljesen jellemzi ezt a szezont: a Hilfigernél láttunk farmerrel kombinált sötétkék magassarkút, de gyakori a velúr és a marhabőr, vagy a lakk és a bőr találkozása is. Különösen a loafer fazonú cipőknél indult be a tervezők fantáziája: a póniszőrtől a bársonyig sokféle anyagot láttunk.



Formák, fazonok

Az idei szezon nagy favoritja a bakancs, mely lehet szegeccsel sűrűn borított, lakk vagy velúr. A lényeg, hogy végig fűzős legyen és persze oldalt nem árt egy zipzárral megkönnyíteni a felvételét. A Zara, a Mango, a Berskha, a Stradivarius, a Deichmann és a Humanic polcain is bőven találunk választékot a fiús fazonú lábbeliből. De még mindig nagy divat a motoros csizma és a western fazonú is.





 
A maszkulin vonalat erősíti az Oxford fazon, ami már korábban is betört a női cipődivatba, de idén különösen előtérbe került. Vágó Réka kollekciójában igazán különleges darabokra leltünk.





Gumicsizma

Örök dilemma, hogy vajon illik-e utcán viselni gumicsizmát. Az F and F virágosakat értékesít idén, nagyon népszerű a Hunters egyszínű kollekciója, de van szép, egyszerű, fekete a Stradivariusban is. Kedvencünk a Tommy Hilfiger sötétkék darabja.
 
 

Szerencsére a letisztult, nőies, sikkes vonal továbbra is képviselteti magát, legyen szó magassarkúról, bokacsizmáról vagy hosszúszárú csizmáról. Ami nagyon tetszetős az idei trendben, hogy a balerinacipők hegyesorrúvá váltak, ez a fazon pedig szépen megnyújtja a női lábfejet. Kedvencünk a Deichmann angol zászlós sötétkék balerinája.

 
 



 

Még mindig mennek az Isabel Marant által jó néhány évvel ezelőtt piacra dobott éktalpú tornacipők és bokacsizmák. kedvencük a Hilfiger arany-zöld kreációja.

 

Összefoglalva:

Színek: bordó,csau, szürke, lila, minta

Díszítés: csatos, leopárd minta, velúr, rojtos, szegecses, strasszos, szívecskés.

Sarok: tömbsarok, éktalp, platform, tűsarkú

Orr: hegyesorr
 
Cipők és Süel
Ezek után felmerülhet a kérdés, hogy a kötött Süel ruhákhoz milyen cipellőket ajánlunk. Trendspioneer összeállításából is látni fogjátok, hogy ahány modell ,annyi variációs lehetőség. A poncsókhoz szuper a bakancs, de a ruhákhoz jöhetnek a tűsarkú lábbelik. Tietek a választás lehetősége.
Süel Basic ruha- vaj

Süel Basic ruha - encián

Süel szaggatott poncsó - vörös

Süel intarzia mellény
Süel őszi ruha - zöld

Süel őszi ruha - narancs