2015. szeptember 19., szombat

"Knitted reborn"


Aki ismer minket, az talán már tudja, hogy a Süel márka 1992 óta létezik, így kis fejszámolással rögtön meg is kapjuk a bűvös 23-as számot és kezdhetjük is a szülinapi ünneplést!

Bizony, mi már 23 éve foglalkozunk szüntelen és lankadatlan lelkesedéssel kötött ruhákkal, izgalmas fonalakkal és a színek végtelen kombinációjával.

Talán hihetetlen de a szekrényemben rengeteg emlék van még azokból az időkből és tavaly elő is szedtem a kedvenceimet, hogy kicsit bohóckodjak a retro pulcsikban. Így esett, hogy megtaláltam egy csíkos sorozatot még a kezdet kezdetéről


Aztán jött a felismerés, hogy a már akkor is 11! színvariációban készült pulóverünk nem is olyan retro, sőt kifejezetten avantgard és kis frissességgel, modernséggel felturbózva, tisztelegve a márka múltjának, legújabb kollekciónk főszereplője lehet. Anyukám akkori színösszeállításai még ma is megállják a helyüket de egy őszi verzió az aktuális trend színekkel és a minta megújítása igazán ütös kötöttségekké varázsolta a ruhákat.



A "knitted reborn" sorozatnak természetesen több vagány modellje is kirepül majd az üzletekbe de most még csak egyet mutattunk be nektek.




És ha már visszarepülünk a múltba akkor hol máshol is lehetne a fotózásunk, mint egy csodás reptéren, színes retro gépecskék meghajtói előtt, rohangálva a szélben...
Szerdán innen tudósítunk a fotózás, smink, outfitek részleteivel.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése